zolek

Azért a víz az úr…

Eddig csak a TV képernyőjén keresztül szembesültem azzal, milyen hatalmas gond, amikor a víz gátakat áttörve szétárad a lakónegyedekben, percek alatt rommá zúzva az évek során felépített házakat/álmokat. 

A facebook üzenőfalat elárasztó segítségkéréseket és képeket látva elhatároztam, hogy itt az idő, tettekben is segítenem kell. 

Így érkeztem péntek reggel Győrbe, hogy a Kossuth-híd lábánál, a Katolikus Karitász önkénteseivel homokzsákokat pakoljak. A munka jól ment. Voltak pillanatok, amikor azt hittük, átszakadnak a gátak. Sok dolgos kéz munkálkodott együtt a gát megerősítésén. A víz percről-percre emelkedett. Be kell vallanom, itt szembesültem, azzal, hogy többet kéne edzeni. A katonák hosszan meséltek arról, hogyan sikerült éjjel megfékezni a zsákok között szivárgó vizet. Ők ugyanis csak alig aludtak. Megfeszített munkájuknak (és az önkénteseknek) hála sikerült megmenteni Győr belvárosát a komolyabb veszélytől. 

Jó volt egy olyan csapatban dolgozni, ahol egymást bátorítva, motiválva tehettünk valami jót.

Én győztem!

Még most is visszhangzik a fülemben Kimo címben olvasható felkiáltása, miközben a láncommal és az eltörött váltómmal folytatott ádáz küzdelemből ő került ki győztesen!

ingyen van!

Nagyon szeretem a reggeleket, amikor ébred a világ. Félkómásan cammogok be a suliba, azonban igyekszem egy félmosollyal kezdeni életem legszebb napjainak reggeleit. Imádok egyetemre járni. Általában mindig korán érek be a terembe. Múltkor még ott volt a takarítónő és magamhoz híven rögtön szóba elegyedtünk. Nagy szomorúan mesélte, hogy némely hallgató még köszönni sem köszön neki. Mi azonban nagyon jót beszélgettünk. Mindig eszembe jut, hogy milyen kifordult társadalomban élünk. Egyes emberek lenézik a kétkezi munkásokat, pedig szerintem  nem kéne. Ha ő nem takarít - mondtam neki elismerve ezzel munkáját - akkor nekünk szemétben kéne ülni. Igenis fontosnak tartom az ő munkáját, mint ahogy minden olyan emberét, akik nem szellemi munkával keresik kenyerüket. Sok kedves ismerősöm dolgozik irodában és néha beleborzongok mennyivel többet keresnek azoknál, akik mondjuk a gyártósoron állítják elő a termékeket. A parlamenti képviselőkről már ne is beszéljünk.

Mindig csodálattal nézek az egyik nagy bevásárlóközpontban dolgozó emberekre és igyekszem ezt sokszor hangoztatni feléjük. Emlékszem milyen jól esett a takarító néninek néhány dicsérő, kedves szó. Milyen jó lenne, ha minél többször használnánk a dicséret erejét. Talán nem tartana itt ez a világ. És még azon sem kell aggódnunk, hogy milyen sokba kerül ez nekünk, hiszen néhány jó szó, egy két elhintett mosoly: ingyen van.

Ahol a csodák születnek

Gyerekkoromból nem maradt meg sok emlékem, Azonban arról dereng valami, hogy nagymamámnak volt egy nagyon szép vázája, amit nem szabadott összetörni, pedig gyakorta dolgoztam az ügyön. A pénteki Herendi Porcelángyár látogatáson azonban megértettem miért őrizte olyan nagy becsben mamám azt a darabot.

A blogom régóta tanúskodik róla, szabályosan rajongok a szakmámért.  Ami miatt különösen hálás vagyok, hogy olyan helyekre is eljuthatok a marketing szakma által, ahová földi halandó ritkán teheti be a lábát. Így jutottam el a világ legnagyobb porcelánmanufaktúrájába. 

A nagy vidámsággal és mosollyal telt utazásról Lea, a marketing mesterszak HÖK-öse (aki egyben a győri Rotaract elnöke is) gondoskodott. 

Mikor megérkeztünk az oktatónk mindannyiunkat vendégül látott egy kávéra (Herendi Porcelánból! :)), majd elindultunk, hogy végigkísérjük az apró kézzel készített csodák születését. Elsőként egy videót néztünk végig, mely bemutatta a porcelángyártás tradícióját. A túra különlegessége az volt, hogy nem csupán a látogatók számára nyitott munkaállomásokat nézhettük meg, hanem magát a rendes gyártási termeket. A látvány magával ragadó  és csodálatos volt. Nekem legfőképp a festészet tetszett. Olyan jó volt látni, hogy az egyes tárgyakon dolgozó hölgyek/urak milyen gondossággal készítik azokat. 

Sok embernek - így eddig nekem is - csak az tűnik szembe, hogy milyen drága egy váza vagy éppen egy evőeszközkészlet. De a gyárban járva megértettem azt, hogy miért valódi prémiumtermék a Herendi és miért hungarikum. :)

A váza még megvan. A látogatás után hálát adtam, hogy a súlyos harcok során nem tudtam széttörni gyermekkoromban :) Azt hiszem, most becsülöm csak meg igazán és látom, milyen hatalmas érték egy ilyen darab. 

Értékeld amid van! Adj hálát!

Fogaimat összeszorítva, szabályosan féltem, mikor láttam, hogy Nick nagyon fáradt és elesett a színpadon, hogy felegyenesedjen. Megmutatva ezzel, hogy a reménytelennek tűnő helyzetekből is van kiút. A sikerét a közönség hatalmas tapsa követte. Eddigi életem egyik legjobban várt eseményén, Nick Vujicic a kezek és lábak nélkül született keresztény srác előadásán vehettem részt 17.-én pénteken. A hetem nem indult jól. Megfáztam, így két év után először ágyba kényszerültem. Sokáig úgy tűnt nem tudok majd elmenni. Pedig a jegyem már régóta ott hevert az asztalomon. Szigorúan feküdtem és pihentem (nem emlékszem, mikor vettem ilyen komolyan egy megfázást) és így a hét utolsó napján, kicsit gyengén indultam a budapesti Jégccsarnokba, hogy meghallgassam Nicket.  

Tudom, hogy képes vagy rá!

Úgy bánj másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled is bánjanak!

Néha elképedek a világot látva, mennyire az önös érdekek hatják át az emberek cselekedeteit. A hírnév, a pénz, a hatalom. Minél inkább a saját dolgokkal törődni, akár másokon keresztül is. Sőt néha úgy alázzák meg a másikat és alkotnak emberek véleményt, hogy az adott illető igazi viselkedését, cselekedeteinek hátterét ismernék. A hónapban nekem is “szerencsém” volt szembesülni azzal, hogy milyen mikor megítélnek, anélkül, hogy ismernének. Ennél már csak az a kellemesebb, ha ezt sok ember előtt teszik. Számomra ez a megalázás. 

Én őszinte hittel úgy gondolom, hogy minden ember jóra, szépre született és azért, hogy alkosson valamit. Persze vannak akik eltévednek az életúton és sokaknak nagy nehézséget jelent úgy szemlélni a világot, hogy az általuk megítélt ember úgy fog viselkedni, ahogy viszonyulnak hozzá. Úgy gondolom, hogy mindannyian a Földön egy anyagból vagyunk, sárból porból összegyúrva, hibákkal, tévedésekkel. Mégis legfőbb feladatunk, hogy megküzdjünk félelmeinkkel és megismerjük határainkat. Viszont nagyon fel tud idegesíteni, amikor egyes emberek, ahelyett, hogy maguk szemében keresnék a gerendát inkább másokéban keresik a szálkát.

Én szívből hiszem azt, hogy egy ember olyanná válik, amilyennek látjuk. Ha én szeretettel, hittel fordulok valakihez, őszintén elhiszem és kimondott szavakkal biztatom  hogy egy adott munka elvégzésére alkalmas, akkor én képessé teszem azzá. Számtalanszor játszom ezt el, mikor vizsgázni megyünk a többiekkel, vagy egyik ismerősöm valamilyen kihívás előtt áll. Ha azonban valakit lehordok, a rossz tulajdonságait ismételgetve be akarom bizonyítani, hogy ő egy rossz ember, akkor azzá is válik. Úgy érzem a világ egyik nagy betegsége, hogy hit és bizalom helyett gyakran csak ítélkezünk.

Az utcán: mekkora p*csa.
A templomban: milyen álszent.
Az iskolában: milyen stréber.
A jótékonysági klubban: milyen szétszórt.
stb…

Egyik nagy példaképem: Böjte Csaba szavai és egy régebbi blogbejegyzésem (ITT OLVASHATÓ) jutnak eszembe: 

“Azt látom nagyon szörnyűnek és fájdalmasnak, hogy a mai társadalom nem hisz a változás lehetőségében, úgy gondolkodik, hogy ha valaki terrorista, az örökké terrorista marad, ha valaki szent ember, az örök életében szent lesz. Holott - szerencsére és sajnos - egyik sem igaz. Arról már nem is beszélve, hogy nem Hófehérkék és vasorrú bábák élnek ezen a földön - mindannyian fényből és sárból gyúrt lelkek vagyunk. Ahogyan mi magunk is irgalomra és nagylelkűségre vágyunk, nekünk is így kellene néznünk mások hibáit és gyarlóságait. Jómagam sok-sok emberrel kerülök kapcsolatba, bizalommal fordulok mindenkihez, de mindig gyanúsnak érzem, ha valaki keményen, alázat nélkül beszél másokról.”

Igyekezzünk hinni másokban, bízni az ő jóságukban és én biztos vagyok benne, ha valakiről elhisszük, hogy képes egy feladat elvégzésére, egy vizsga letételére és szeretettel segítjük, támogatjuk őt akkor sikert fog elérni. 

Értelmet az életnek!

Antoine de Saint-Exupéry kiadatlan műveit tartalmazó  könyvnek adták ezt a címet. Nagyon találó és aktuális számomra, ugyanis a Rotaracttal végzett önkéntes akciók számomra pont ezt jelentik.

A hétköznapi gondokat Sopronban hagyva, boldogan indultam Szegedre, hogy három napon keresztül Rotaract District és Charter konferencián vegyek részt.

 Bátran állíthatom, hogy életem egyik legjobb konferenciája volt. Pedig marketingesként azért voltam már pár helyen. 

A legjobb az egészben az, hogy ebben az országos szervezetben, - mely a Rotary család tagja - olyan értékekre leltem, amelyekkel maximálisan tudok azonosulni. Már rögtön az első - pénteki - estén vacsora közben rengeteg fontos dologról beszélgettünk, amik különböző érdekes önkéntes projektek jövőbeni megvalósítását tűzték ki célul. A klubok közötti összefogás is fontos részét képezi a jótékonysági akcióknak. A finom vacsorát kocsmatúra követte, ahol kicsit jobban megismerhettük egymást. Majd a pénteki napot egy discoban zártuk és hajnalban visszatértünk a szegedi Novotel Hotelbe.

A szombat reggeli kelés igencsak megviselte csapatunk tagjait. Ezen a napon meghallgathattuk az egyes klubok beszámolóit.

A klubok beszámolóit az elnökség beszámolója követte, majd megválasztották az új elnökséget. Nagy örömömre szolgál, hogy 2013 júliusától én is az elnökségben fogok dolgozni, mint marketinges alelnök. Persze a munkát már most elkezdem.

A szombati nap legjobban várt eseménye azonban még hátra volt. Mielőtt azonban elkezdtem volna készülni a bálra elugrottam a Munkácsy kiállításra, ahol megnéztem az egyik kedvenc festményemet: A pálmaházban című képet.

Az este nagyon jól sikerült. A bálon fergeteges vacsorát fogyasztottunk el és az új Interact Charter ünnepségét is megtartottuk. A vacsora közben már nem csupán a cserediákok mindennapjai és Betty kalandos mexikói egy éve kerültek szóba. Az elfogyasztott királyi lakomát nagy tánc követte. Mivel vasárnap is szerettem volna aktívan részt venni a programokban ezért már 3kor elmentem aludni, de előtte Bettivel Kinect-eztünk egyet. :D 

A vasárnapi bőséges reggeli és a lételemként szolgáló kávé megtette hatását. Itt egy rövid percben meg kell emlékeznem a Novotel hotel különleges kiszolgálásáról. A szoba, a reggelik, a személyzet fergeteges volt.

Miután összekapartuk csomagjainkat már indultunk is a Szent István téri víztoronyhoz, hogy az ebéd előtt várost nézzünk :D . A tavaszi csodálatosan fagyos időjárás miatt gyorsan magunkba szívtuk a különböző nevezetességekről szóló információkat és a csodálatos látványt, majd jégcsapként jöttünk le a toronyból. Ezt egy igazi szögödi ebéd. Halászlé követett. A Tisza partján fekvő  Kiskőrössy Halászcsárdában nagyon finom halászlevet ettünk, bár kicsit lassú volt a kiszolgálás. De addig is megbeszélhettük, hogy milyen projekteket tervezünk a következő félévben. 

TV-riport a konferenciáról: http://goo.gl/RXHAU

A helyi étel elfogyasztása után már indultunk is a Szegedi Napfényfürdőbe, hogy a projektbeszámolókkal és tervezgetéssel megtűzdelt hétvégét kipihenjük. A finn szaunát nem bírtam sokáig, de a gőzfürdőben kellően fellazultam. Szükségem is volt rá, hiszen majd 6 órányi önfeledt katarzis várt reám a Sopronig tartó hazaúton.

Mit jelent tehát nekem a Rotaract?

Egyrészt megismerhettem olyan embereket akik hozzám hasonlóan gondolkodnak, akiknek az életét a segítségnyújtás vezérli. Másrészt élő projektekben szerezhetek tapasztalatot és kapcsolatokat. A Rotaract több, mint egy klub, a Rotaract egy életforma!

Mielőtt meghalok, szeretnék….

A sátor nyílásán beszűrődő fény nem hagyott nyugvást a mélyen alvó Szigetlekóknak. A hetedik napon, gondoltam megpihenek. De a fesztivál okozta alváshiány bepótlása még igencsak sokat váratott magára. A tegnap esti/éjjeli/hajnali koncert végérvényesen rányomta a bélyegét az utolsó napok mindegyikére. Így ezen a napon nem is terveztünk semmi extrát. Inkább felkerekedtünk, hogy kulturálódjunk a Szigeten. Elsőként a kiállításokat tekintettük meg. Sajnos erről nincsenek emlékeim, ugyanis az első múzeum-sátornál elaludtam a padon és már csak arra eszméltem fel, hogy indulunk tovább. 

Ezt követően egy falhoz mentünk…

A falon egy mondatot lehetett befejezni. Mielőtt meghalok, szeretnék….

Te mivel fejeznéd be???